Fa szobrok

Nagybajom központjához közel, az iskola felé vezető sétányon található faszobrok érdekes látnivalót jelentenek egy kellemes esti séta, fagyizás, kocogás vagy kutyasétáltatás alkalmával.
II. világháborús szovjet katonai emlékmű

A front 1944 decemberétől 1945 márciusáig a Margit-vonal mentén, így Nagybajom és környékén tombolt. Az emlékmű mögötti temetőben egyes kutatások szerint több ezer szovjet katona nyugszik.
I. és II. világháborús emlékmű

Az I. és II. világháborúban hazájukért hősi halált halt nagybajomiaknak állítanak méltó emléket a város központjában, a református templom közelében található emlékművek.
Fehértói kápolna

A Dél-dunántúli Kéktúra útvonal közelében egy homokdombon található kis kápolna, kereszt és elhagyott temető emlékeztet az egykori, tizennyolc házból álló Fehértó településre.
Sárközy Jenő-féle kúria

Nagybajom központjában, közvetlenül a református templom mellet található az egykori Sárközy Jenő-féle kúria elegáns, nagypolgári életérzést sugalló épülete.
Városháza épülete

A több mint százéves épületet az ezredfordulón felújították és átépítették. Ekkor nyerte el mai karakteres formáját. Homlokzati kialakítása igényes, horizontális díszítéseket kapott, a főbejárat felett elegáns kerek ablak található.
Igmándy kúria

Az 1801-ben épült Igmándy kúria a város központjától kb. 700 m-re található egy 7 hektáros területen, melyből 2 hektár gondozott, a fennmaradó rész erdős terület. 100 éves fák biztosítják a jó levegőt, és legalább 15 féle madár éneke hallható.
Jézus Szíve Nagybajomi Katolikus Templom

A barokk templomot az 1750-es években építették. A II. Világháború idejében német katonák felrobbantották. 1946-50 között építették újjá. Az 1999-2000-ben kívül-belül felújítják, díszablakokat és egy 14 regiszteres hangversenyorgonát kapott.
Nagybajomi Református Templom

A Nagybajomi Református Egyházközség története 1542-ig nyúlik vissza. Az 1780-1820 között épült templomot a háborúban visszavonuló német csapatok felrobbantják. A felújított templom villámcsapás martalékává válik, fala még mindig látható a helyébe felállított épület mögött.
Sárközy István Helytörténeti Kiállítóhely

A város életének gazdasági és kultúrtörténeti fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott, Sárközy István földbirtokos (1759-1845). Somogy megye több jelentős közéleti személyisége – többek között Berzsenyi Dániel és Csokonai Vitéz Mihály – is megfordult a kastélyában.