Március 15. Nagybajomban
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségen színvonalas és tartalmas műsorral emlékeztünk meg a 175 évvel ezelőtt történtekről, köszönet a résztvevőknek! A rendezvényen készült fotók a cikkben találhatók!
Wallinger Endre
a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium igazgatójának ünnepi beszéde
Mit kíván a magyar nemzet?
Mit kíván a magyar nemzet?
Tisztelt Polgármester Úr, Jegyző Úr, Képviselő Hölgyek és Urak!
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Születésnapot jöttünk ünnepelni, a magyar politikai nemzet születésének napját.
Születés napon előkerül a családi album és annak lapjain ott szerepelnek az előbb idézett mon-datok, a Tizenkét pont bevezető mondatai, mint szükséges és elégséges feltételei egy nemzet alkotó erejének.
Ezen a napon a béke, szabadság és egyetértés köreibe több millió embert, polgárokat, jobbá-gyokat, zselléreket sikerült az addigi rendi, nemesi nemzet helyett, a politikai nemzetbe be-emelni, s született meg számukra is a HAZA csupa nagybetűvel.
Generációk nőttek fel tanulva a dicsőséges nap eseményeit: nyomdafoglalás, tizenkét pont, Nemzeti Dal, Táncsics kiszabadítása, a Bánk Bán díszelőadása a Nemzeti Színházban.
A születés dicsőséges pillanatai.
Felmérések igazolják, hogy a magyarok többsége ma is a legnagyobb nemzeti ünnepnek márci-us 15-ét tartja.
Hiába, hogy az azt követő szabadságharc elbukott, „szabadságát nem vívta ki”, a forradalom napja, a politikai nemzet születésének napja, az akkor megfogalmazott rövid s mindenkit máig egységbe fogó üzenetei, a vér nélküli győzelme, a lelkes tömeg, mind a legelfogadottabb ün-nepé teszi.
Március 15-ét joggal tartjuk legnagyobb nemzeti ünnepünknek, amely nap minden korban a magyar szabadság, haladás, hazaszeretet szimbóluma maradt.
Ugyanakkor nincs olyan történelmi évforduló, ami, több mint másfél évszázad óta, annyira kiszolgáltatott lenne a politikának, mint március 15-e.
1849. Világos után a hatalom részéről egyértelműen a terror és a tiltás volt a felelet minden, a forradalomra emlékező gesztusra.
1867 után a megalkuvás és frázispuffogtatás jellemezte a hivatalossá tett ünnepeket, a nem hivatalos megemlékezések gyakran rendőri akciókkal értek véget.
Az első világháborút követően a baloldal fő ideológusa Szabó Ervin szerint 48. március 15-e a rendies nemesség felkelése volt, mi sem mutatja jobban, mint a földosztás elmaradása. A 19-es proletár diktatúra nem is használta 48 jelszavait és mozgósító erejét.
Az azt követő a második világháborúig regnáló kurzusnak 48 márciusa is azt üzente csak, hogy „Vesszen Trianon!”, miközben a béke, szabadság, egyetértés nevében szervezett nem hivatalos ünnepségeknek többször kardlapozás vagy sortűz vetett véget.
Az sem lehet véletlen, hogy 1937-ben, Kölcsey fogalom használatát kölcsönvéve, a haladás erői Márciusi Front néven egyesítették erőiket, s lettek üldözötté a háború végéig.
1945–1948-ban – a Horthy-rendszer csődbe jutott 1848-értelmezései után – egy teljesen más világ- és társadalmi helyzetben remény volt a visszatérésre a forradalom és szabadságharc ere-deti célkitűzéseihez, a hatalomra került baloldali és polgári ellenzék által hirdetett szándékok megvalósítására.
De 1948. március 15-én a 100 éves centenáriumi ünnepségen a kommunisták főideológusa Révai József a szovjet fegyverek árnyékában már meghatározta, hogy az épülő kommuniz-musban mit kell gondolni március 15-ről és annak eszmeiségéről: „Kis nép voltunk – mondta – , de nagy nemzet, mert harcolni mertünk nemcsak a magunk igazáért, hanem az emberi haladás szent ügyéért is.” Függetlenek vagyunk – érvelt – mert Miklós cár országa helyébe, Lenin és Sztálin országa lépett. A Vörös Hadsereg pedig Magyarország függetlenségét adta vissza. Égbekiáltóan hamis szavak voltak ezek, hiszen a Szovjetunió ekkor már úgy viselkedett, mint egy rabló imperialista nagyhatalom.
Az 1956-os forradalom történelmi előzményéhez az 1848-as jelképekhez fordult. Egyetemis-ták 1956. március 15-én spontán felvonulást kíséreltek meg, a forradalmat előkészítő, moz-galmat szervező kört Petőfiről nevezték el, az október 23-a előtti különböző manifesztumok a régi 12 pont nyelvi fordulatait használták.
A vörös csillagot és a Rákosi címert felváltotta a Kossuth címer, ezt a Nagy Imre kormány, október 28-án március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánításával együtt, át is vette.
A Kádár-rendszer egy ideig nem kívánt szembe helyezkedni az 1848-as forradalom szimbólumaival, de a MUK, vagyis a „ Márciusban Újra Kezdjük!” grafiti és röplapmozgalom indulásával, 1957 tavaszán, aztán világossá vált számára, hogy ezt a jelkép- és hagyományrendszert nem teheti magáévá.Kereken tíz évvel 1956 októbere után a párt – amely immáron nem rettegett a kora tavaszi „ellenforradalom” lehetőségétől – és annak ifjúsági szervezete, a KISZ elérkezettnek látta az időt arra, hogy megreformálja március 15. ünneplésének módját
A koncepció lényege, hogy a három időben és szereplőik, eredményeik, szellemiségeik tekintetében távol álló eseményt, március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét, a forradalom eszméje köti össze. Ebben a felfogásban március 15. a kezdetet, a „forradalom lángjának fellobbanását” volt hivatott megjeleníteni. Így született meg a „Forradalmi Ifjúsági Napok” rendezvény-sorozata.
Az 1970-es évek elején a budapesti március 15-i ünnepségek gyakori velejárói lettek a diákok kisebb-nagyobb spontán, a hivatalos programtól eltérő megmozdulásai, amelyeken a maguk módján kívántak megemlékezni 1848-ról, egyúttal kifejezni a rendszerrel szembeni nemtetszésüket.
Március 15., a lázadás ünnepe lett.
Az 1980-as évek elejére végképp nyilvánvalóvá vált, hogy a ’48-as forradalom örökségének e 70-es évek elején indított nagyszabású átformálási kísérlete, a FIN, kudarcot vallott.
A formálódó ellenzék 1983-tól ismét, a tíz évvel korábbiakhoz hasonló, a hivatalos ünnepségen kívüli, utcai megemlékezéseket szervezett. Ezek közül is kiemelkedett az 1986-os év, ami-kor a másként ünneplőket a rendőrség, csapdát állítva, a Lánchídra terelte és gumibotozással, ütlegeléssel oszlatta fel a körülbelül ezer fős tömeget. Lánchídi csata.
A rendszerváltás után, az ünnep, piros betűs munkaszüneti nappá vált, a nemzeti ünnepek sorába emelkedett. Március 15. a függetlenség és a szabadság eszméi mentén volt hivatott összekovácsolni a nemzetet, azonban, a Kádár-korszakhoz hasonlóan, az ünnep gyakori elemévé váltak az aktuálpolitikai üzenetek.
A politikai aktivitás és a fiatalok eltávolodásának általános tendenciája folytán az ünnep ifjú-sági jellege is sokat halványult, akár az 1980-as évekhez képest is.
A különböző politikai pártok külön ünnepelnek. Visszatértek a populista frázisok puffogtatásához, a nemzeti egyetértés legkisebb jele nélkül. Ezek alól csak a kisebb közösségek megemlékezései jelentenek üdítő kivételt.
Hát így ünnepeltünk az elmúlt 174 évben, és most 175 éves lettél nemzetem. Megpróbáltam, az ünneplő közösség türelmével nem visszaélve, megidézni, hogy a különböző korok, különböző színű, pártállású, eszmeiségű tagjai, hogyan ünnepelték hivatalosan és nem hivatalosan születésnapodat.
Én örülök, hogy megszülettél és magyar, osztrák, lengyel, német és polgári származású őseim nemzetet és hazát, valamint annak szeretetét kapták, 1848. március 15-én.
Köszönöm, hogy óvodától középiskoláig, óvónők, tanítók, tanárok hada, példádon keresztül, hol büszke, hol szégyenkező, hol örvendező, hol bánatos magyarrá nevelt.
Mit kívánjak magyarként, születésnapodra nemzetem?
Legyen béke, szabadság, egyetértés!
Adja Isten, hogy így legyen!
