Solymosi LászlóAkadémikus, egyetemi tanár.
Solymosi László Veszprémben született 1944-ben, egy hétgyermekes család ötödik gyermekeként. Édesapja a város megbecsült és jól ismert szabómestere volt, édesanyja a gyermekek nevelésével foglalkozott.
Solymosi LászlóAkadémikus, egyetemi tanár.
Solymosi László Veszprémben született 1944-ben, egy hétgyermekes család ötödik gyermekeként. Édesapja a város megbecsült és jól ismert szabómestere volt, édesanyja a gyermekek nevelésével foglalkozott.
Egyetemistaként került Budapestre, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett 1968-ban történelem-levéltár szakon.
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében kapott kutatói állást, 1972-ben doktorált. 1992-ben állást változtatott, a Debreceni Egyetemen lett oktató. 1996-ban megszerezte a történettudomány doktora címet, és kinevezték egyetemi tanárnak.
Debrecen mellett néhány évig oktatott az újonnan alapított Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd 2002-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2014-ben vonult nyugdíjba, és mind Debrecenben, mind az ELTÉ-n megkapta a professzor emeritus megtisztelő címet. Ennek birtokában mind a mai napig oktat az ELTÉ-n. A Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja.
Solymosi László szűkebb szakterülete a középkori magyar történelem, ezen belül elsősorban az Árpád-kori magyar településtörténet, társadalom-, gazdaság- és egyháztörténet, oklevél- és pecséttan. Kiemelkedő forrásfeltáró és forráskiadó munkával több jelentős középkori forrást, többek közt okleveleket, számadáskönyvet, jegyzőkönyvet, zsinati határozatokat publikált részletes elemző tanulmányok kíséretében. 15 könyve van, köztük az első a Mikóczi Alajossal közösen írt, 1979-ben megjelent Nagybajom-monográfia. Közel 300 cikket, tanulmányt jelentetett meg magyar és idegen nyelven. Külföldön is elismert középkorkutató, évtizedek óta a Nemzetközi Diplomatikai Bizottság tagja, számos állami és tudományos elismerés és díj birtokosa.
A nagybajomi munkásságáért és a Nagybajom története című monográfia társszerzőjeként kivívta városunk képviselő-testületének és polgárainak tiszteletét, példaként áll előttünk.
2021 óta Nagybajom Város díszpolgára.
Egyetemistaként került Budapestre, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett 1968-ban történelem-levéltár szakon.
A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében kapott kutatói állást, 1972-ben doktorált. 1992-ben állást változtatott, a Debreceni Egyetemen lett oktató. 1996-ban megszerezte a történettudomány doktora címet, és kinevezték egyetemi tanárnak.
Debrecen mellett néhány évig oktatott az újonnan alapított Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd 2002-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 2014-ben vonult nyugdíjba, és mind Debrecenben, mind az ELTÉ-n megkapta a professzor emeritus megtisztelő címet. Ennek birtokában mind a mai napig oktat az ELTÉ-n. A Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja.
Solymosi László szűkebb szakterülete a középkori magyar történelem, ezen belül elsősorban az Árpád-kori magyar településtörténet, társadalom-, gazdaság- és egyháztörténet, oklevél- és pecséttan. Kiemelkedő forrásfeltáró és forráskiadó munkával több jelentős középkori forrást, többek közt okleveleket, számadáskönyvet, jegyzőkönyvet, zsinati határozatokat publikált részletes elemző tanulmányok kíséretében. 15 könyve van, köztük az első a Mikóczi Alajossal közösen írt, 1979-ben megjelent Nagybajom-monográfia. Közel 300 cikket, tanulmányt jelentetett meg magyar és idegen nyelven. Külföldön is elismert középkorkutató, évtizedek óta a Nemzetközi Diplomatikai Bizottság tagja, számos állami és tudományos elismerés és díj birtokosa.
A nagybajomi munkásságáért és a Nagybajom története című monográfia társszerzőjeként kivívta városunk képviselő-testületének és polgárainak tiszteletét, példaként áll előttünk.
2021 óta Nagybajom Város díszpolgára.
