Nagybajom város logója

Beszámoló a családi napról

Cikk írója: Rázsits Veronika

Fotók: Bakonyi Éva

Nagy örömünkre szolgált, hogy a szigorú és hosszú bezártság után, végre megrendezhettünk egy olyan városi rendezvényt, ahogy lehetőség nyílt a családok, baráti társaságok és közösségek találkozására. A rendezvény tervezésekor még szűkre szabottak voltak a rendezési feltételek, de ahogy közeledett az időpont, úgy enyhültek a korlátozások, amelyek lehetővé tették, hogy a művelődési ház udvarán, ennyi ember összegyűljön.

A program strandfoci tornával és főzőversennyel vette kezdetét, előbbin 5 csapat míg utóbbin 13 főzőcsapat indult. A strandfoci torna szervezője Véber László volt, a főzőversenyt pedig a Nagybajomért Közalapítvány szervezte, ahol a közalapítványi tagok mind a szervezésből, mind a zsűrizésből kivették a részüket. 

A rendezvényre a déli órákban kilátogatókat közös kondér várta, amelyet az Értékőr csoport tagjai főztek, a Nagybajomi Vendégváró Kft. által felajánlott alapanyagokból.

13 órakor a színpad terülj-terülj asztalkává változott és finomabbnál finomabb, szebbnél szebb bográcsos ételek közt kellett a zsűrinek egy sorrendet felállítania. 

 

A zsűri tagjai:

  • dr. Szula Ágnes – Nagybajomért Közalapítvány,
  • Németh Éva – Értékőr csoport, 
  • Véber László – önkormányzati képviselő, 
  • Herczeg Imre – Pellini Cafe. (6,7,8)

 

Az eredményhirdetést Pirka Mátyás polgármester úr nyitotta meg, és a következő eredmények születtek:

Strandfoci
  • I. Sulcz Bt.
  • II. Szesz spanyol Tapsony
  • III. Szurikáták
  • Különdíjat kapott a BFLA Leánycsapata.
Főzőverseny
  • I. KomCarp csapata
  • II. C-közép
  • III. Csalamádé

A nyertesek tárgynyereményeit a következő vállalkozók ajánlották fel, akiknek ezúton is köszönjük a hozzájárulást: Büki Béla Zoltánné és Büki Gabriella, Somogy Gazda Kft., Meth Gazda.

2 óra után a helyi csoportoké, közösségeké volt a színpad, a Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészetoktatási Iskola társastáncosai nyitották meg a műsort, majd az Őszikék Nyugdíjas Klub műsora következett, ezután meglepetésvendégként az Ifikör csapata adott elő egy kabaréjelenetet, majd a Nagybajomi Mesevár Óvoda és Bölcsőde dolgozói adtak elő egy színvonalas meseelőadást.

 

Ezután még Figura Ede szórakoztatta a legkisebbeket, majd zenés műsorok következtek. 

 

Az estet Maksa Zoltán kabaréja, majd bulizenekara zárta. 

Nagybajom város címere
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.