Jogtudományi diplomáját 1951-ben szerezte a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán, majd ezt követően a Fővárosi Tanács tisztségviselőjeként tevékenykedett. Az 1956-os forradalom idején a Forradalmi Bizottság és az Értelmiségi Forradalmi Tanács tagja volt. 1957 elején elbocsátották állásából, internálták és 1959 végéig rendőri felügyelet alatt tartották. Életelfoglaltsága nemzeti, keresztény neveltetése és iskolái voltak nagy hatással. 1983-ban kezdeményezte, hogy a kispesti Wekerle-telepen állítsák fel Kós Károly szobrát. Az 1987-es szobor-avatás nemzeti megújulásunk egyik kiemelkedő eseményévé vált. Nevét számos országos közérdeket felvállaló alapítvány alapítója és kuratóriumi tagja között olvashatjuk. A rendszerváltás után 1990. július 23-tól az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként felügyelte a Magyar Köztársaság Információs Hivatalát, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatalt. 1990. decemberétől a kormányátalakítás után a belügyi tára irányítását látta el. A Parlament 1993. december 21-én megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Az 1994-es országgyűlési választások után MDF képviselőként tevékenykedett a Parlamentben, 1998-tól politikai tapasztalatával köztársaságunk miniszterelnökének személyi főtanácsadója. Színes életútja során ugyan Nagybajom településtől földrajzi értelemben távol került, de szíve mélyén mindig megmaradt nagybajomi polgárnak. Politikusként és magánemberként egyaránt szívesen tért vissza a településre, érdeklődve, figyelve a helyi közéletben zajló folyamatokat. Tudásával, tanácsaival, élettapasztalatával egyengette a hozzá forduló nagybajomiak ügyeit, ezzel is segítve Nagybajom utolsó évtizedének dinamikus fejlődését. Életútjával és településszeretetével kivívta városunk képviselő-testületének és polgárainak tiszteletét, ezért példaként áll ellőttünk.