Interjú Kiss József korábbi ÁFÉSZ-elnökkel

Készítette: Pirka Mátyás

Kiss József, leginkább a nagybajomi ÁFÉSZ korábbi elnökeként ismert Nagybajomban, de mélyen letette keze nyomát a helyi futballcsapat szervezésében is, valamint részese volt a Nagybajom-Gyergyószárhegy testvérkapcsolat kialakításában és működtetésében.

Pirka Mátyás: Kezdhetjük a legelején? Aztán bemelegíthetünk egy kis sporttal. Mióta él Nagybajomban? 

Kiss József: Nagybajomban születtem és azóta is itt élek. Itt jártam általános iskolába, majd Kaposváron tanultam a közgazdasági technikumban, ahol 1964-ben érettségiztem. Ott kezdtem sportolni is, kézilabdáztam, kapusként játszottam az iskolai csapatban.

Pirka Mátyás: Hogyan került kapcsolatba a helyi futballal?

Kiss József: Nagybajom sportjával édesapám kapcsán ismerkedtem meg, aki az 1950-es évek elejéig népszerű csatárként játszott. Idegenlégiósok is szerepeltek a csapatban, mivel 1952 körül katonai tábor volt a sötétkeréki erdőben, és közülük többen is játszottak a nagybajomi csapatban. Ezekben az években történt meg, hogy az országos totószelvényen a Nagybajom–Kaposvári Vasas megyei kupamérkőzésre is fogadhattak. Nagybajom nyert 2:0-ra. 1960-ban a jól szereplő csapat teljesítménye visszaesett, többen elmentek, a futball is megszűnt. 1964-ben kerültem haza a középiskolából. Ekkor Ignácz József (Lumumba) kezdte újra szervezni a futballt Nagybajomban. Felkereste a tanácselnököt, a cégeket, a végén pedig lett felszerelése is a csapatnak. Az 1965-ös bajnokságban már indultunk, Perger László lett a sportkör elnöke. Időközben dr. Kovács József (állatorvos) került az elnöki pozícióba, Hartmann Jenő lett az edző. Haladt a csapat folyamatosan felfele, az 1980-as évekig a járási I-ben, járási II-ben szerepeltünk. 1971-ben megnősültem, akkor hagytam abba a futballt, viszont az ifjúsági csapat edzését akkor kezdtem el. Sikerélmény volt a fiatalokkal, mert nagyon jó korosztály jött össze akkor. Volt olyan év, amikor az ifjúsági csapat 146 gólt is rúgott, és veretlenül nyerte a bajnokságot.

Pirka Mátyás: Hogy lett edzőt?

Kiss József: Az 1980-as évek elején kértek fel, hogy vállaljam el a felnőtt csapatnál az edzői teendőket. Akkor jártam főiskolára, párhuzamosan edzettem a futballcsapatot is. Többek között edzettem Laki Tibort (Zupi), Kovács Jánost (Kolbász), Fehér Tibort (Egér), Androsics Bandit, Véber Lászlót, a teljesség igénye nélkül. 1984-ben visszajutottunk a megyei I. osztályba 25 év után. Ezt követően Takács Ferenc vette át a csapatot, mert akkor lettem az ÁFÉSZ elnöke, és nem fértek bele az edzői teendők az időmbe. Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni (nevet).

Pirka Mátyás: Később a Nagybajomi Atlétikai Club vezetőségében is szerepet vállalt. 

Kiss József: 1989 tavaszán Csík László tanácselnök megkeresett, hogy el kellene vállalnom a sportkör elnökségét, de én visszakoztam. A megbeszélésre behallatszott dr. Kovács József állatorvos hangja, őt javasoltam, aki némi rábeszélés után úgy vállalta a feladatot, hogy ha én leszek az elnökhelyettes. A napi teendők mellett egyik fontos feladatunk volt a sportkör megalapításának 75. évfordulója méltó megünneplésének megszervezése. Az ünnepségre Horváth Évától előkerült az egyesület eredeti zászlaja, amelyet Angló Imre rakott el még a háború előtt. Éva néni volt a sportkör gazdasági vezetője, jól sáfárkodott a vagyonnal, mert úgy tudtunk működni, hogy semmire se volt pénz, de a végén mindenre lett. A 75 éves jubileumi ünnepség végül a mostani rendőrség épületében került megrendezésre, az akkori pártházban, 1989-ben. A közgyűlést én vezettem, a doktor úr tartotta az ünnepi beszédet. A közgyűlés elnöksége mögötti falra volt feltéve az egyesület már említett zászlója azzal az oldalával láthatóan, melyen a felírat a következő volt: Somogynagybajomi AC 1914. Az ünnepi beszéd elhangzása után a zászlót megfordítottuk a másik oldalára, melyen a felirat a következő volt: „Hiszek Magyarország feltámadásában”.

Kiss József felszólalása az AC 75. jubileumi közgyűlésén, háttérben az eredeti 1914-es zászlóval

Az ünnepségen az akkori sportolók mellett az egyesület nagyon sok régi sportolója is részt vett az ország különböző részeiről. Többek között részt vett az ünnepségen a külföldön élő Bozsoki János, aki most Nagybajom díszpolgára. A közgyűlést követő 5 évben volt a legeredményesebb a labdarúgó csapatunk a megyei bajnokságban, bronz- és ezüstérmet is szereztek csapataink.

A képen Bozsoki János, az AC 75. jubileumi közgyűlésén
A képen Bozsoki János, az AC 75. jubileumi közgyűlésén (azóta vitéz Bozsoki János hadnagy, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem 7. kitüntetettje, Nagybajom Város díszpolgára)

Pirka Mátyás: A 90-es években az ifi a Werder Bremennel is játszott. Erről mit tudhatunk?

Kiss József: Abban az eredményes 5 évben vettünk részt ifjúsági csapatunkkal Schortensben, német testvértelepülésünkön egy nemzetközi labdarúgó tornán. Ott játszottunk a Werder Bremennel, a Bohemien Prahaval, több német, holland, angol, olasz és cseh csapattal is. Sokáig megőriztem a torna műsorfüzetét is. Ezt a tornát megelőzte 1990-ben a gyergyószárhegyi kapcsolat kialakítása.

Schortensben
Schortensben

Pirka Mátyás: A foci mellett mi volt a helyzet a többi szakosztállyal? 

Kiss József: A futball mellett gyakorlatilag csak az asztalitenisz szakosztály működött, Pirka János és Toldi János vezetésével, így önállóságot kaptak. Ha segítség kellett, a doktor úr rendelkezésre állt. A röplabdát az iskola színeiben DSK-ként hozták létre. Később, amikor a nagybajomi csapat NB II-ben játszott, szerettem a mérkőzésekre járni. A sakkot megoldották maguk. Zöllei István és Czebei Gyula edzették a játékosokat. A sakkozóknak a régi vendéglőben és a művelődési házban volt az „edzőterem”.

Pirka Mátyás: Milyen volt az akkori foci nálunk? 

Kiss József: Nagybajomban a többi településhez viszonyítva szép számú nézősereg volt, általában 200-300 fő, a vidéki mérkőzésekre 8-10 autó is szállította a szurkolókat. A mérkőzések után kaptunk egy láda sört, ez volt a jutalom. Amikor nyert a csapat, a módosabb szurkolók jóvoltából előfordult, hogy 2 láda sört is kaptunk. Teherautóval jártunk a mérkőzésekre. A 90-es években már egy ebédet vagy egy vacsorát ki tudtunk gazdálkodni a játékosoknak. Elmesélek két történetet: Egy szombati napon az egyik játékosnak a lakodalma volt, így nem jött velünk a mérkőzésre Böhönyére. A meccs után terveztük az érkezésünket az esküvőre, viszont azzal a feltétellel mehettünk, ha nyer a csapat. A szünetben 3:0-ra vezetett az ellenfél. Összedugtuk a fejünket, hogy ezt márpedig meg kell nyernünk! Fél füllel meghallotta Berényi Lajos bácsi, a postás, aki nem látott nagy esélyt a győzelmünkre, és azt mondta: „Ha ti megnyeritek, én gyalog megyek haza”. Összekapta magát a csapat, és 5:3-ra Nagybajom nyert. Lajos bácsi el is indult gyalog haza, csak a sorompó után értük utol és csak hosszas kérlelés után szállt fel a teherautóra. A lakodalomba csak az eredmény közlése után mehettünk be. Több, lakodalmakhoz köthető élményben volt része még a csapatnak.
1964-ben – a már említett újjá alakulás után – Kisbajomban volt egy mérkőzésünk, viszont nem igazán volt mivel eljutnunk oda. Az egyik játékos kiderítette, hogy egy traktoros fáért megy oda pótkocsival, így ő el tudott vinni minket, a mérkőzés után viszont ott fogadtunk egy traktorost, aki pótkocsival hazahozott bennünket. Ennek az árát úgy dobtuk össze. A sportkör közösséget alkotott. Búcsúkor az 500-600 néző se volt ritka, különösen a szomszéd településekkel vívott rangadókon.

Pirka Mátyás: Hogy alakult a további kapcsolata a Sportkörrel?

Kiss József: 1993-ban leköszöntem, már nem tudtam elmenni a közgyűlésre sem, ugyanis a közgyűlés napjának délutánján eltörött a bokám. Ezekben az években kezdtek járni hozzánk játszani Kaposvárról Bertus Gábor, Balogh János, Posta József, és Kadarkútról Bernáczki István. Ők sem kaptak juttatást, örültek, hogy játszhattak. Akkor kerültek képbe a nagyobb vállalkozók. Szóba került az egyik játékos pénzért történő igazolása, ami végképp ütközött az elveimmel. Én társadalmi munkába képzeltem, nagyon figyeltem is rá, hogy nem vettem fel egy forintot se a Sportkörtől semmire. Azt az őszt már nem csináltam végig. 1995 óta egyszer voltam nagybajomi futballmeccsen. Ekkor kimentem egy meccsre, ahol egy olyan szóváltásnak voltam a fültanúja, aminek a hatására már nem is vágytam többé a foci közelébe. Nem is hívtak soha, így átadtuk a stafétabotot. Nem vagyok az a típus, aki odamegy és ajánlkozik. Az unokámat alkalmanként elmentem megnézni. A Grosics Gyula Emléktornákat támogattam az ÁFÉSZ elnökeként, azokon részt is vettem. Különleges élmény volt megismernem Grosics Gyulát és Szokolai Lacit az első tornán.

Pirka Mátyás: Térjünk át az ÁFÉSZ-re! Mikor és hogyan kezdődött az ÁFÉSZ-nél?

Kiss József: 1964-ben érettségiztem a Közgazdasági Technikumban Kaposváron, ezt követően munkahelyet kerestem, lehetőleg itthon. Már csaknem megállapodtunk a helyi Zöld Mező Tsz-szel, amikor édesapám megkért, hogy menjek be az ÁFÉSZ-irodába, mert Kányási Kálmán elnök beszélni szeretne velem. Megkérdezte, hogy hova megyek dolgozni, és megkért, hogy inkább az ÁFÉSZ elődjéhez, a Nagybajomi Földműves Szövetkezethez menjek. Jobban tetszett az ő ajánlata, így augusztus 15-én kerültem a szövetkezethez, és ott dolgoztam a nyugdíjba vonulásomig, 2012 áprilisáig. 47 és fél éven át munkálkodtam ott, könyvelőként kezdtem és végigjártam a „szamárlétrát”. 19 hónapig katonai szolgálatot teljesítettem Marcaliban. Írnok voltam, nyugalmas feladatokat osztottak rám, kiképzésen is ritkán vettem részt. A második évtől kezdve minden hétvégén jöhettem haza futballozni. 1968-ban leszereltem, és visszatértem dolgozni a szövetkezethez, ahol rövidesen főkönyvelő-helyettes lettem, majd mérlegképes könyvelői képesítést szereztem. Balogh József volt a főkönyvelő, az ő egészsége a 70-es évek elején jelentősen megromlott. Nem titkoltam magam előtt se, hogy a létra végén a cél az volt, hogy a szövetkezet elnöke legyek. 1982-ben neveztek ki főkönyvelőnek, közben 1980-ban elkezdtem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán a tanulmányaimat levelező tagozaton Budapesten, mivel szükséges volt a munkakör betöltéséhez. A főiskolát 1984-ben sikeresen befejeztem és kereskedelmi üzemgazdász képesítést szereztem. 1985-ben választottak meg az ÁFÉSZ elnökének, ebben a beosztásban nyugdíjba vonulásomig dolgoztam.

Pirka Mátyás: Úgy hallottam, hogy közben, a sport előtt, a közélet más területén is vállalt szerepet. 

Kiss József: 1968-ban Horváth Éva könyvtáros volt a KISZ-titkár. Gyakran járunk a könyvtárba, és egyik látogatásom alkalmával Éva megkért, hogy vegyem át a titkárságot tőle, sőt már egyeztetett is a vezetőkkel, akik egyetértettek vele. Némi rábeszélés után, ősszel elvállaltam és egyúttal eldöntöttem, hogy akkor már csináljunk rendet. Jó kultúrház igazgatók voltak, fél év után beállt a rend, minden pénteken KISZ-összejövetel volt az épületben. Az egyik pénteken kötelező politikai vitakört tartottunk, a másik pénteken pedig az általunk alapított József Attila Ifjúsági Klubba hívtunk előadókat. Előfordult, hogy kicsi volt a klubterem, 60-80-an is eljöttek a rendezvényekre.

Pirka Mátyás: Hogyan zajlottak a politikai vitakörök?

Kiss József: Ajánlásokat kaptunk, hogy milyen témákat javasolt feldolgozni, ezeket igyekeztünk élőbbé tenni, és olyan előadókat kerestünk meg, akiktől kérdezni is érdemes volt. Saját rendezvények is voltak, például Mikulás, szüreti felvonulás, bálok, sőt színjátszó csoport is működött. Kettő előadást szoktunk tartani évente, ezzel a 10-15 fős társasággal bejártuk a környező településeket. 1970-ben kitüntettek bennünket érdeméremmel, ami akkoriban nagy dolognak számított országosan is.

Pirka Mátyás: Kiknek szóltak a KISZ rendezvényei?

Kiss József: Általában középiskolások voltak a résztvevők, esetleg főiskolások, egyetemisták, a vízválasztó időpont a házasságkötés volt. 1971-ben nősülés előtt álltam én is, szerettem volna átadni a tisztemet másnak, amit meg is beszéltem Varga Endrével, hogy elvállalná. Elhívtam a községi vezetőket a KISZ-gyűlésre, ahol a beszámoló ismertetése után, megköszönve az addigi bizalmat, lemondtam, és javasoltam a tagságnak, hogy Endrét válasszák meg. Nem volt belőle túl nagy összezördülés. Ezután igyekezett a község vezetése rávenni, hogy lépjek be a pártba, mivel választások lesznek, és egy fiatalt kell a megyei tanácsba választani. Tanácstagként indítottak, a Hazafias Népfront jelöltje voltam. Elvállaltam azzal a kikötéssel, hogy nem lesz semmilyen mellékkérés. Május 1-jén volt a lakodalmunk, május 3-án megválasztottak helyi és megyei tanácstagnak. 1971-től 1990-ig a tanácstagság mellett a megyei tanács kereskedelmi, ipari és idegenforgalmi bizottságnak a tagja voltam, az utolsó 4 évben pedig az elnöke.

Pirka Mátyás: Az akkori tanács hasonló volt a mostani képviselő-testülethez?

Kiss József: 1984 őszén, az ÁFÉSZ igazgatósági ülésén a pártbizottság titkára megkérdezte, hogy akarok elnök lenni, ha nem is vagyok párttag? Mondtam, hogy ez nem előírás, így ebben maradtunk. Időközben kiderült, hogy több hithű párttag-jelöltje is volt az ÁFÉSZ-elnöki tisztségre, akinek a megválasztásához a pártbizottság hozzájárulása kellett. Ez amolyan pozíció erősítésként is szolgált. Voltak emberek, akik erősen ellenem voltak, így elkezdtem állást keresni. Volt több ajánlatom is, viszont a párttitkár úr ’85 januárjában mégis arra a döntésre jutott, hogy jó lenne, ha én lennék az elnök. Abban maradtunk, hogy párton kívüliként vállalom a beosztást. Nem szerettem volna visszahallani, hogy azért léptem be a pártba, hogy elnök lehessek. Végül a teljes bizottság támogatásával elnök lettem. Csak azért is meg akartam mutatni, hogy inkább nem leszek ÁFÉSZ-elnök, de csak azért nem lépek be, hogy elnök lehessek. Egy évvel ezt követően mégis párttag lettem, amikor már az emberek többsége kilépkedett a pártból. Az üzletek ellátása akadozott a ’80-as évek közepétől. Mivel az érdemi információkhoz csak úgy sikerült hozzájutnom, ha párttag vagyok, így inkább beléptem. Az eredménye az volt, hogy több forráshoz jutottam, több ügyet tudtam elintézni. 1990-től 2002-ig a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa Felügyelő Bizottságának is tagja voltam a Somogy megyei ÁFÉSZ-ek képviseletében.

Pirka Mátyás: Miben fejlődött Nagybajom az ÁFÉSZ-nek köszönhetően?

Kiss József: A Nagybajomi ÁFÉSZ Nagybajomban, Jákóban, Pálmajorban, Homokpusztán és Felsőkakon működött, 1975-ben Kaposfő egy részével is egyesültünk. 1980-ban épült az ABC-áruház a község főterén. 1985 augusztus 31-én avattuk fel a Patak Vendéglőt. A szervezet főkönyvelőjeként az előkészítésben is részt vettem, az építkezést Kányási Kálmán irányította. Szerettük volna, hogy az akkortájt épülő általános iskola ne építsen konyhát, hanem hogy mi egy nagyobb, 500-600 fős konyhát tudjunk csinálni. Ebbe az akkori igazgató, Balla Lőrinc, nem ment bele. Az első években a munkásőrbázison állomásozó 400-500 embert márciustól októberig étkeztettük naponta ötször.

Pirka Mátyás: Milyenek voltak a boltok a ’70-es években? 

Kiss József: A banán kivételével szinte mindent lehetett kapni, amire akkoriban szükség volt. Ha kaptunk is, az nagyon hamar elfogyott. Kisebbek voltak az igények is, mindemellett nem voltak hűtőszekrények a boltokban. Volt hentes üzletünk a Fő utcán a kanyarban, a Sugár utcával szemben. Ahogy bejött az országba, attól kezdve árultunk kólát, de a 60-as években volt még Bambi és Jaffa-szörp. Ami az országban kapható volt, az elérhető volt ezekben a kis boltokban is. Felsőkakra, Pálmajorba és Homokra hetente kétszer vittek árut lovas kocsival, mert nem volt műút. A kocsmákban a hűtést úgy oldottuk meg, hogy voltak jégvermeink minden kocsmánál. Télen a löncsöni halastónál a kaki polgárok vágták a jeget és hordták be a jégvermekbe. Az 1970-es években kerültek az üzletekbe az elektromos pultok.

Pirka Mátyás: Mi volt a fő bevétele az ÁFÉSZ-nek?

Kiss József: Elsősorban a kiskereskedelemből, azaz a boltokból, ez mellett a vendéglátásból. 1985 után a bérbeadás a fő bevételi forrás. Érdekességként mondanám a 60-as, 70-es években a felvásárlás is jelentős volt. A csigával való foglalkozás alkalmanként többet hozott, mint az összes többi üzletág. Eleinte Franciaországba, majd Törökországba és Görögországba küldünk szállítmányokat vonattal, majd 1995 körül egy francia vállalkozó épített egy feldolgozót Zalaszentgróton. Somogy és Baranya megyéből az ÁFÉSZ-ek nekünk vásárolták fel a területükről a csigát. Vegyesboltok voltak a háború után, vas-műszaki boltot, textil ruházati boltot, szódagyárat is működtettünk, utóbbit a mostani polgárőr ház helyén, sőt, az otthon megdagasztott kenyeret bérbe kisütöttük.

Pirka Mátyás: A híres Patak Vendéglőről tudna még mesélni?

Kiss József: 1980-ban átadtuk az új ABC-t, és kellett volna mellé egy vendéglő is, amihez nem rendelkeztünk megfelelő anyagi fedezettel. A Kölcsönös Támogatási Alaptól próbáltunk pénzt szerezni az étteremhez. Ennek érdekében körbetámogattuk a régi vendéglő, a Bátori-féle ház falát, mivel Budapestről jöttek felmérni, hogy tényleg annyira nagy-e a baj.

A régi kocsma falai megtámogatva
A régi kocsma falai megtámogatva

A vendéglő vezetői posztjára pályázatot kellet kiírni. Három vagy négy jelentkező közül Domján László nyerte az üzlet vezetését, aki Pirka Jánost kérte helyettesének. Sok előfizetéses étkezés volt, naponta 80-120 főre főztek ebédet, akkor még jó áron adtak egy menüt. Az elején az átmenő forgalom is jócskán termelt bevételt, kapcsolatban álltunk több utazási irodával is, valamint a korábban említett munkásőr bázis étkeztetése is termelt bevételt. A vendéglő jelentős szerepet töltött be a helyi közéletben. Volt lehetőség szórakozásra és szabadidő eltöltésére. Évente 2-3 bált rendeztünk, különböző értekezleteket tartottak cégek, amelyekhez étkezést is igényeltek. Aztán lassan visszaesett a forgalom. A ’90-es évek körül bérbe adtuk a vendéglátó egységeinket. Domján Lászlóék a 2000-es évek elejéig működtették még az éttermet. Sok lakodalmat tartottak, akár 220 fő is befért. 2012-ben többször meghirdettük, de egyetlen érdeklődő sem volt, így felszámoltuk, és kínai üzlet nyílt az épületben.

A Patak átadóján Domján Lászlóval 1984-ben
A Patak átadóján Domján Lászlóval 1984-ben

Pirka Mátyás: Kérem, meséljen a szárhegyi kapcsolatról!

Kiss József: A tv-ből értesültem róla, hogy Romániában kitört a forradalom. Egyik este Csík László tanácselnök 18 órára a Tanácsházára hivatott többek közt engem is, hogy segíteni szeretne. Gyűjtést indítottunk a faluban, melyhez magánszemélyek mellett a helyi cégek is adományoztak főleg készpénzt, melyen tartós élelmiszereket, háztartási cikkeket vásároltunk, és azokat a tanácselnök egy kisteherautóval vitte el egy segélyszervezethez. Deák Varga Józsefnek volt egy ismerőse Gyergyószárhegyen, így az ő javaslatára velük vettük fel a kapcsolatot. Szívesen vették a megkeresést, vállalták a kapcsolat felvételét. Hat fő ment ki az adományokkal megrakott Barkas-szal 1990-ben. 1990. márciusában egy este az udvarom rendezgetése közben Csík László üzent értem, hogy azonnal menjek be a tanácshoz, mert jön az erdélyi testvértelepülés küldöttsége. Akkor még nem ismertem a székelyeket, ma már tudom, hogy nem sietik el az előre bejelentkezést. Az irodában annyit tudtunk meg, hogy most táviratoztak, hogy Dombóvárról jönnek. 11 fő érkezett, és szerencsére a Patak Vendéglőben épp egy akkora rendezvény volt, hogy a plusz 11 személy fogadása nem okozott fennakadást. Domján László egy külön teremben megoldotta az üdvözlő vacsorát. Szállást azoknál a családoknál kaptak, akik korábban kint jártak. A sportkapcsolatot terveztük erősíteni a szárhegyi sportkör elnökével, megbeszéltük, hogy szívesen látjuk a csapatukat egy mérkőzésre a nyár folyamán, és mi is kimennénk egy hétvégén. Azon a nyáron egy nap az az üzenet várt otthon, hogy Tanits Tibor keresett, és visszajön majd értem. Azzal a hírrel jött, hogy jön a szárhegyi focicsapat még a mai napon, és a sportkör elnöke és a polgármester a Balaton parton vannak. A futballistákat is össze kellett szedni, szállása se volt a csapatnak. Bakó László volt az iskola igazgatója, az ő kérésére kitakarították a kollégiumot, így az éjszaka megoldott volt. Domján László a vendéglőben a vacsorával várta az erdélyi barátainkat. Czebei Zoltán, a sportkör vezetőségének tagja várta a székelyeket a Patakban. Pirka Jánost megkértük, hogy keresse meg Csík Lászlót és a doktor urat a Balatonon, és tudassa velük, hogy megérkeztek a testvértelepülésről a focisták, és másnap délután 5 órakor meccset játszanak. Nekem aznap este Kaposváron egy másik programom volt, így fogadásukon nem tudtam jelen lenni, csak másnap reggel találkoztam velük. A vendégek reggeli után a strandra mentek fürödni. Czebei Zoltán szakosztályvezetőnek a futballistáinkat kellett a focipályára irányítania délelőttre, mivel egyeztetni kellett, hogy ki hány főt visz haza ebédelni. 5 órára rendben volt a pálya, hangosítás is volt, a székely himnuszt és a magyar himnuszt is le tudtuk játszani. A meccsre a polgármester és a sportkör elnöke is kiért, közben az iskolák megbeszélték, hogy mindkét település küld és fogad egy csapat gyereket. A mérkőzés után búcsúvacsora volt az étteremben, majd másnap reggelivel köszöntünk el a delegációtól. Még azon a nyáron megérkezett az iskolás csoport is, és mi is elmentünk Szárhegyre a futballistákkal. E találkozások alkalmával máig is tartó barátságok alakultak ki a két település lakói között. Kedves emlék, hogy az érkezésünk előtt nem lehetett a kocsmában sört kapni, mivel csak 2 hordóval kaptak azon a héten, azt pedig a nagybajomiaknak tartalékolták. Családommal együtt sok kedves szárhegyi ismerősre, mondhatnám úgy is, hogy barátra tettünk szert a kölcsönös látogatások során. Az utóbbi időben már inkább magánemberként, általában kétévente szoktam kimenni, vagy még ritkábban. Az unokáimnak még szeretném megmutatni azt a csodálatos tájat és embereket.

Pirka Mátyás: Köszönöm a beszélgetést!