Élménybeszámoló

az eXtremeMan Nagyatád 2021 nagybajomi frissítő pontjáról

Fotók: Bakonyi Éva

650 extrememan versenyző, közel 50 önkéntes, nagyszerű fogadtatás és vendégszeretet, valamint kitűnő hangulat jellemezte a 180 km-es kerékpáros versenyútvonal nagybajomi frissítő állomását. A verseny résztvevői kb. 10:00 óra és 14:00 óra között haladtak át a kerékpáros táv 59 kilométerpontján. 

Az élményeikről a versenyen közreműködő önkéntesek mesélnek.

Én az energiát szeretem, amit magukkal/magukban hoznak a versenyzők. Összefogja, ösztönzi, inspirálja a sportolni vágyókat.

Albertus Anita

Különleges és felejthetetlen élmény a közösség számára. Azonnal magával ragad mindenkit a sportolók kitartó és küzdelmes versenyzése.

Szél Petronella

Mindenkinek hálás vagyok, amiért a részese lehetek, kár lenne kihagyni, bár mi csak egy töredékét tudjuk átéli a frissítő pontokon. A jelentősége szerintem az, hogy egy sportembernek, aki végig tudja csinálni, egy baromi nagy életérzés ez az egész verseny, amit mi önkéntesek is mondhatom azt, hogy fantasztikusan élvezünk.

Tisza Mónika

Nagyon tetszett a hangulat. Jó volt a társaság.

Dani Adrián

Élvezetes volt várni/várakozni, hogy mikor tűnik fel a következő versenyző. A rám bízott feladat közel állt hozzám, szerettem a kulacsokat felszedni.

Dani Csanád

Óriási élmény volt, hogy a versenyzők megálltak és beszélgettek velem.

Nagy Benedek

Ha egy dolgot kellene kiemelni, akkor a hangulatot mondanám. Azt, hogy ez a „kis” esemény, hogy össze tudta hozni a kis csapatunkat, és mekkora bulit és örömet tudtunk szerezni magunknak, másoknak, és persze egymásnak.

Gönc Dorina

A legjobban a versenyzők reakciója volt számomra nyerő. Olyan felejthetetlen érzést váltott ki belőlem, az aprócska mosolyuk, a csókdobásuk, hogy azt megfogalmazni is nehéz. Ezt az élményt át kell élni ahhoz, hogy megértsük. Számomra ez volt a legfelejthetetlenebb, illetve az a remek hangulat, amit a speakerrel teremtettünk. Nagyon jól reagált a külső ingerekre és a versenyzőknek is mindig biztató szavakat mondott. A pompomkodás is egy olyan életérzés, amit át kell élni. Habár nagy volt a hőség a körforgalomban, csapatunk mindent megtett azért, hogy a beérkező versenyzők érezzék azt a fajta szurkolást, ami ilyenkor hatalmas erőt adhat nekik. Ennek volt köszönhető, hogy a versenyzőknél visszacsatolásként kaptuk a hatalmas mosolyokat és csókokat. Nagyon jó, hogy Nagybajomban vannak olyan aktív fiatalok, akik saját idejüket feláldozva vállalták, hogy a verseny segítői lesznek. Bízom benne, hogy jövőre még több segítővel, illetve nézővel találkozunk a versenyen.

Horváth Alexandra

Az, hogy a Jenő bá behívott egy fröccsre.

Horváth Milán

A vizeskulacsok osztásánál mind nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon jól sikerült megszervezni az egészet, a nagy meleg ellenére is csak úgy repült az idő. Többszáz kulacsot kiosztottunk, a végére mindenki nagyon elfáradt, de estig tudtuk volna csinálni. A hangulat, a zene, a társaság, és hogy segíthettük a sportolókat, mindannyiunkat jó érzéssel töltött el. Remélem, még jó pár évig megrendezésre kerül ez az egész, én biztosan itt leszek.

Miklai Szilárd

Nekem a legjobban az egészben a hangulat tetszett, meg hogy jó volt a csapatmunka. Szívesen mennék legközelebb is, mert jó csapat gyűlt össze.

Törő Virág

Hogy mi tetszett a legjobban az Extrememan-en? Három szót tudok kiemelni: hangulat, együttműködés, elismerés. Elképesztő hangulat volt mind a Vásártér utcában, de a körforgalom közepén is. A versenyzőkkel és egymással együttműködés nélkül ez a hangulat nem jöhetett volna össze. Végül az elismerés, mellyel elfogadtuk és motiváltuk egymást. Fergeteges rendezvény volt, amelynek köszönöm, hogy a részese lehettem!

Bek Anna

Érdekes, hogy egy ilyen rendezvény így lázba hozta a fiatalokat. Jó volt látni, milyen lelkesedéssel és szeretettel fogadták az ország minden tájáról érkező versenyzőket Nagybajomban.

Pirka Mátyás

Nagyon szépen KÖSZÖNJÜK, hogy "profi" módon hozzájárultatok az eXtremeMan Nagyatád 2021 nyílt nemzetközi versenyének lebonyolításához. A versenyzők "teljesen készen vannak" az új bringapálya hangulatától, és ami legalább ennyire fontos, hogy a verseny technikai felügyelőjének értékelése is pozitív volt.

Dr. Herr Gyula (az eXtremeMan Nagyatád főszervezője)