Általános megközelítés:
Könnyű helyzetben vagyunk, ha egy települést olyan személyről neveztek el,
akinek az életét jól ismerjük, és világos előttünk a névadás körülménye is.
Pl. Tiszakálmánfalva, Szentkirályszabadja. A feltárt régészeti leletek is
segítségünkre sietnek, ha megtalálják a névadó személy életére vonatkozó
vésett köveket vagy tárgyi emlékeket. Ha ilyenekkel nem rendelkezünk, akkor a
nyelvtudomány segítségével kezdünk el kutatni aprólékosan és precízen, hogy
minél többet tudjunk megállapítani a település nevének eredetéről, nyelvi
módosulásáról és a végső, ma is használatos alakzatának kialakulásáról és
elfogadásáról.
Hazánk területén a városok, falvak, puszták és tanyák elnevezésével
kapcsolatban a legelső feladat, annak a ténynek a megállapítása, hogy kik és
mikor adtak nevet a településnek: magyarok vagy a vidékünkön élő nemzetiségiek.
1. Ha magyarok adtak nevet a településnek:
Legelső sorban személyről nevezték el a szálláshelyüket: Baján, Szent István,
Szent László.
Elneveztek települést egy személy, vagy egy csoport tulajdonságáról is. Itt
egészen furcsa és humoros dolgokkal is találkozhatunk: Kutas, Sáros, Bolhás.
A vidék szépsége, gazdagsága vagy sajátos mivolta is inspirálta a névadókat,
hogy az föltétlen szerepeljen az elnevezésben: Mezőfalva, Kenyérmező,
Mezőhegyes, Mezőkövesd.
A növény igen fontos szerepet játszott nemzetünk életében, így érthető, hogy
ez is ott szerepel a neveink között: Iharos, Kőröshegy, Somogyszil.
A jó föld a megélhetést, a gyarapodást jelentette őseink számára, így
találkozunk ilyen nevekkel is: Földvár, Földeák, Földes.
Az ősi településeink a folyók, tavak mentén jöttek létre. Ez meg jelent az
elnevezésben is: Vízvár, Hosszúvíz, Csíkszépvíz.
A homokos vidék a szegény népek hazája volt. Az elnevezésben ezt is
megörökítették: Kaposhomok, Homokmégy, Homokkomárom.
Külön fejezetet lehetne összeállítani, hogy hány település nevében szerepel az
erdő szavunk: Szegerdő, Erdőbénye, Erdőd.
A kő az építkezéseknél volt nélkülözhetetlen elem, ezért a neveinkben is
rábukkanhatunk: Kőszárhegy, Köveskál, Kővágóőrs.
A foglalkozást sem hagyhatjuk ki a települések elnevezését kutatva:
Nagyszakácsi, Somogyudvarhely, Bárdudvarnok, Ötvöskónyi.
Mivel magyarok vagyunk, a magyar törzsek nevei is ott szerepelnek a
települések nevei között: Bábonymegyer, Tarján, Somogyfajsz.
Amikor nemzetünk kereszténnyé vált, a templom védőszentje lett a település
névadója: Balatonszentgyörgy, Szentgál, Szentbalázs.
Őseink előszeretettel jártak a vásárokra, olyannyira, hogy nyelvünkben, az Úr
Napja, a hetedik nap a vásárnapból származik. A vásár szavunk a városok és
falvak nevében is elég gyakran szerepel: Hódmezővásárhely, Kaposszerdahely,
Vásárosdombó, Vásárosbéc.
Olyan is előfordult, mikor magyar őseink egy település nevében a köztük élő
idegenekről nevezték el a lakott vidéket: Rácegres, Ráckeve, Tótkomlós,
Németkér.
2. Nem magyarok adták a település nevét:
A hazánk területén élő nemzetiségiek amikor elnevezték az általuk birtokolt,
vagy többségében lakott települést, akkor az ő nyelvükön történt az elnevezés:
Berzence, Bezenye, Visnye, Zimány.
Hogy mikor és hogyan történt az elnevezés, sajnos, pontosan nem tudjuk.
A Nagybajom története c. könyvben az szerepel, hogy a településünkön, a
honfoglalás előtt élő szlávok nevezték el a lakott területet Bajannak. Ezt az
állítást nem fogadhatjuk el. A tudós László Gyula történész okfejtése
számunkra is mérvadó. A kettős honfoglalás elmélete alapján, a 700-as években
már jócskán találkozunk hazánk területén magyarokkal, avarokkal és a velük
békességben élő szlávokkal. A szlávok, az általuk lakott településnek sohasem
adtak magyar nevet. Magyar elnevezés kizárólag magyaroktól származik.
Városunk már a honfoglalás előtt lakott vidék volt. Vegyesen éltek itt
magyarok és szlávok egyaránt. Városunkat, az itt élő magyar őseink nevezték el
az avar Baján fejedelemről.
Ennek a névnek a jelentése: sumir nyelvben: Balog, Sete, Suta, Balkezes; török
nyelvben: Gazdag, Előkelő; magyar nyelvünkben: Baj, Kár, Szerencsétlenség.
1. Ki volt városunk névadója?
Az avar történelemben két Baján nevű fejedelemmel is találkozunk. Az első
Attilához hasonló, nagyformátumú fejedelem volt, aki 568-ban megszállta
Erdélyt, a Tiszántúlt és a Dunántúlt is. Még ebben az évben a langobárdok
elmenekültek előle Észak-Itáliába. 582-ben Szirmium várost és a környékét is
elfoglalta. A másik Baján nevű, csar ujgur kagán 747 - 759 között uralkodott.
A magyarok között a Baján név az Árpád-korban nagyon ismeretes és
közszeretetnek örvendő volt.
Az avarok nyelve török volt, de beszélték a magyar nyelvet is, és a magyar
rovásírást használták. A Baján avar fejedelem nevet Nagybajomon kívül: Baj,
Baja, Bajánsenye, Bajna és Bajót településeink viselik. A középkorban
ismeretes volt a BAJÁN és az ebből származó BAJNOK keresztnevünk is.
2. Városunk nevének kialakulása az évszázadok alatt.
A Baján név a ránk maradt okleveleinkben bizonyos torzuláson ment keresztül,
míg elnyerte a mai formáját: NAGYBAJOM.
Érdekeségként, a több torzított formák közül felvázolunk néhányat, melyek
gyakrabban fordulnak elő az okleveleinkben. Föl lehet tenni a kérdést, mi
volt a torzítások oka? A hivatalnokok, vagy a tizedet beszedők, lehet, hogy
nem magyarok voltak, vagy törve beszélték a magyar nyelvet, de az is
előfordult, hogy a településünk lakosai is már eleve rosszul mondták meg a
vidékünk nevét. A hallás útján történő névleírás joggal föltételezi a
település nevének pontatlan rögzítését. Ezzel a ténnyel a városok és falvak
nevével kapcsolatban igen gyakran találkozunk.
1197-ben: BYUM
1200-ban: BAYAN
1297-ben: BOYON
1300-as években: BAJON alakban szerepel Nagybajom neve.
A XVIII. századból ránk maradt, 1397-es birtoklevél másolatában találkozunk
először NAGYBAJON nevével.
Eredeti okiratban, a Zsigmondkori Oklevéltár anyagában 1410-ből származó
birtoklevélen szerepel NAGYBAJON neve. Hogy mikor lett a Nagybajonból -
Nagybajom, annak eldöntése sem könnyű feladat, mert párhuzamosan sokáig
használták mindkettőt. Gondoljunk arra, hogy Berzsenyi Dániel élete végéig a
lakóhelyét MIKLÁNAK írta.
A történelmi Magyarország területén 1397 óta találkozunk KISBAJOMMAL, de
ismerjük a BIHARNAGYBAJOM és az erdélyi NAGYBAJOM nevű települést is.
Nagybajom első birtokosa minden bizonnyal a névadó Bajan nevű személy volt,
akit leszármazottai követtek, de róluk szinte semmit sem tudunk. Az uralmuk a
Győr nemzettség felemelkedésével ért véget.
A GYŐR nemzettség első ismert közjogi méltósága, Győr fia OTTÓ - más néven
ATHA nádor volt, aki 1061-ben alapította Somogyország első monostorát, a híres
Zselicszentjakabi bencés apátságot. Az alapítólevélben Ottó nádor Nagybajom
egy részét örök időkre adományozza az apátságnak. Ez az adományozás azt
bizonyítja, hogy az alapító és a rokonsága Nagybajom birtokosai voltak.
A Győr nemzettség leszármazottai közül 1235-ig többen vállalták a papi
hívatást, vagy jelentős szerepet töltöttek be az ország kormányzásában.
SAUL mester - 1192-1202 között kalocsai érsek volt. A soproni főesperességből
került a kalocsai érseki székbe.
CSÉPEN (1207-1209), - POT (1209-1212), mindketten néhány éven át nádorként
szolgálták a királyt és a hazát.
DEZSŐ, aki a borsodi ispán fia volt, az előbb felsorolt rokonságával 1235-ben
elzálogosította Nagybajomot Mojs nádor Sándor és Mojs nevű fiainak.
Az idős MOJS nádor - 1235 körül - II. András királyunk hűséges híve volt.
Vasi ispánként elkísérte az uralkodót a keresztes hadjáratában. A gyermekei
közül Sándorról nem tudunk semmit.
MOJS - (1281) nevű fia az édesapjához hasonlóan országosan ismert személy,
aki fokozatosan került a legmagasabb kormányzói tisztségekbe. 1251-ben
főlovászmester, 1254-ben garai ispán, 1256-ban asztalnokmester, 1260-1265
között somogyi ispán, 1270-1272 nádor, 1272-ben szlavon bán, és 1776-tól
haláláig országbíró. Felesége révén kapcsolatba került a királyi családdal.
Sokoldalú, bölcs és vallásos főúr volt. Szépen emlékeznek meg róla a ránk
maradt korabeli írásos emlékek. Ő alapította a Kaposábrányi ciszterci
monostort és 1254-ben a kaposszentbenedek-i premontrei prépostságot.
Nagybajomi birtokosként szervesen hozzájárult a településünk fejlődéséhez. A
jó Isten minden jóval elhalmozta az igazságosan ítélő országbírót, de
fiúgyermeke nem volt, csak négy leánya született. Árpád-házi szentek példája
követőkre talált a magyar családoknál. A legszegényebb és legegyszerűbb
emberektől kezdve a nemeseken át a királyi családig, nagyon sokan törekedtek
az életszentségre. Ennek szép példáját adta a mélyen vallásos Mojs család. A
négy leány közül kettő domonkos apáca lett és a Nyulak szigeti zárdában élték
a szerzetesek életét. A harmadik leányuk Pot, erdélyi vajda, a negyedik
gyermekük Hédervári Henrik felesége lett.
Mojs nádor halála után a rokonai örökölték Nagybajomot. Az utódai közül egyik
sem vált különösen ismertté, vagy országos vezetővé. Ők már Nagybajomban
laktak. Megelégedtek a köznemesek életmódjával. A végén már annyira elszürkült
az ősi és híres Mojs nemzettség, hogy városunk új birtokosa a Gerendi család
lett.
A GERENDI família Erdélyből származott, majd a XIV. században ismét ott
telepedtek le. Nagyon gazdagok voltak, de közismerten erőszakosak, akik a
tisztségeket és az anyagi javakat több ízben is erőszakkal szerezték meg.
Mátyás király seregével verte le Erdélyben a kiskirályként élő és
zsarnokoskodó családot. Már a török elnyomás alatt gyakorlatilag kihalt a
Gerendi család.
Személyükhöz és életükhöz különösebb esemény Nagybajomban nem fűződik.
Gerendi Elek fiai: MÁJUSZ és MIHÁLY 1387-ben kétezer aranykoronáért
elzálogosították városunkat Demeter esztergomi érsek testvérének, FÜLÖPNEK.
Az új földbirtokos révén, hosszú kihagyás után ismét bekerült Nagybajom az
ország vérkeringésébe. Ahogy Demeter érsek 1378-ban bíboros lett, ez még
inkább növelte a testvére és Nagybajom tekintélyét, de Fülöp, aki 1434-ig
volt a településünk birtokosa, a legmagasabb egyházi méltóság támogatásával
sem kerülhetett be az ország nagyjainak táborába. Az ő halála után, mivel
nem volt fiú örököse, a FRAKNÓI család birtokába került a vidékünk. Velük
egy újabb és hosszabb fejezet vette kezdetét Nagybajom életében.
Az 1400-as években Nagybajom birtoklásában elég gyakran váltották egymást
városunk kegyurai. FÜLÖP - Demeter esztergomi érsek testvére - halála után,
mivel nem volt fiú örököse, a FRAKNÓI család birtokába került Nagybajom és
környéke.
Meglepő, hogy ők sem sokáig birtokolták a vidékünket, mert 1438. november 8-án
FRAKNÓI PÁL gyermekei PÁL és JÁNOS, valamint János fia VILMOS osztályos
testvérüknek ismerték el Kelemen győri püspököt, ezért a birtokaikat a
püspöknek és rokonainak, Molnári Péter fiainak, Istvánnak és rokonainak
adták el.
A MOLNÁRI család még húsz évig sem élvezhette Nagybajom birtoklását, mert
1452. december 23-án NÁDASDI DARABOS JÁNOS fia LÁSZLÓ a saját nevére íratta át
az egész nagybajomi birtokot. A megmaradt okleveleink arra engednek
következtetni, hogy örökösödés révén jutott Nádasdi Darabos László
Nagybajomhoz.
1456-ban, NÁDASDI DARABOS MÁRKOT (László fiát) a Nagybajomi Frank család
örököseivel együtt beiktatták a nagybajomi birtokba. Márk birtokos, Mártának,
Frank unokájának volt a jegyese.
A Nagybajomi FRANK család nevével 1425-ben találkozunk először városunk
történetében. A család ősatyjának, Franknak négy gyermeke volt:
LÁSZLÓ - Róla annyit tudunk, hogy Jákó egy részét zálog révén vette birtokba
1425-ben. Örökös nélkül halt meg. Vagyonát, valószínűleg királyi engedéllyel a
testvérei örökölték.
IMRE - Szintén örökös nélkül halt meg. Birtoka a királyra szállt. 1440.
szeptember 21-én Erzsébet királyné, Zsigmond császár leánya, Albert császár
özvegye és V. László király édesanyja Imre birtokát Zágorhidai György fiának,
Demeter diáknak és testvéreinek, Jakabnak és Jánosnak adta el.
Mivel Erzsébet királyné és I. Ulászló király között hosszú örökösödési harc
dúlt, Zágorhidai Demeter és testvére a tulajdonjogukat nem tudták
érvényesíteni. Az I. Ulászlóhoz hű Frank család két leánya: Krisztina és
Dorottya örökölte nagybátyjának, Imrének a teljes vagyonrészét.
KRISZTINA - Kétszer is férjnél volt. Első férje: Dombói János, majd annak
halála után Barócsi Pál lett. A két házasságából hat gyermeke született, akik
a későbbiekben igen jelentős szerepet töltenek be Nagybajom történetében.
DOROTTYA - Életében három férjet is elszaggatott. Csornai László, Bucsányi
Gecse György és Varsadi István követték egymást.
Fontos dátum Nagybajom életében 1455. november 23-a, amikor V. László király
fiúsította Nagybajomi Frank Dorottya első házasságából származó Csornai Mártát,
aki feleségül ment a korábban említett Nádasdi Darabos Márkhoz. E házasság
révén Nagybajom igen jelentős része a házaspár tulajdonába került.
Magától értetődő, hogy Nagybajomi Frank Dorottya nővére, Krisztina nem
nyugodott bele az unokahúga, Márta fiúsításába. Azt megtámadta, és ezzel
kezdetét vette a két leánytestvér és leszármazottai között kezdődő, hosszú
éveken át tartó örökösödési per.
1456. után megszűnt az a hagyomány, hogy városunk birtoklása egy családhoz és
örököseihez kötődik. Nagybajom életében és annak birtoklásában egymással
házasodva, pereskedve, kibékülve, a földbirtok zálogba adásával nagyon sok
birtokos nevével találkozunk.
Nagybajomi Frank Krisztina családja részéről a Dombói, Barócsi, Várday,
Öszpötei, Ipoltfalvi, Drági, Moszlavinai, Horváth, Fejérvári, Tóth, Tóti,
Nagy, Koroknai, Topos, Szelestei, Szily, Nagybajomi Frank Dorottya családja
részéről a Csornai, Bucsányi, Varsadi és Osztopáni Zöld családok töltöttek be
igen fontos szerepet.
A Nagybajomi Frank leszármazottaihoz tartozó, a felsorolt családok közül
többen az évszázadok során kihaltak. Akiknek a nevei a fiúgyermekek révén
fennmaradtak - Várday, Drági, Koroknai - azokkal majd a török elleni
csatározásokban, a várvédelemben, a reformáció és a katolikus vallás
megerősödése kapcsán találkozunk.
Nagybajomi Frank leszármazottai jó módú köznemeseknek számítottak. A
településünk irányításában és vezetésében alig vettek részt. A tiszttartó és
az udvarbíró irányította az uradalmat. Sokszor igen kegyetlenül
kizsákmányolták a jobbágyaikat. A köznemes nagybajomi családok a megyei
életben, az országos politikában, a funkció vállalásban, a birtokszerzésben,
pereskedésekben és a kapcsolatok építésében jeleskedtek. Előnyös házasságok
révén növelték a személyes vagyonukat és haladtak előbbre a megyei vagy
országos hivatali ranglétrán.
Városunk, a területét illetőleg Somogyország egyik legnagyobb települése.
Ez annak köszönhető, hogy vidékünk kiterjedése az egykor virágzó Árpád-kori
települések elpusztulása után erőteljesen bővült. Városunk külterületébe
került az egykor önálló 12 falu, melynek történelmi múltját szeretnénk röviden,
vázlatosan bemutatni.
BALOGD A település neve a Balog / balkezes, sete / szóból származik. Az 1220-as
években már úgy szerepel, mint a pannonhalmi apátságnak adózó falu. Ebben az
időben Balogdon 30 háznépet írtak össze. Lakói között szerepelnek: Szolgák,
jobbágyak és nemesek egyaránt. Birtokosai között ott találjuk a Guth-Keled
nemzettségből származó Balogdi családot, mely évszázadokon át birtokolta az
ősi vidéket.
1493-ban a Nagybajomi Frank nemesség tulajdonába került a település. 1566
után, a török hódoltság alatt elpusztult. Régi fényét nem tudta
visszaállítani. Nagybajom egyik pusztája lett az egykor életképes Balogd
falu.
BESENYE Korotna közelében fekvő, Besenyő múlttal rendelkező falu. A középkori
forrásokban nem találkozunk ugyan a nevével, de a létét nem lehet tagadni.
Története szervesen kapcsolódik Nagybajoméhoz. A török pusztítás áldozata
lett.
BETLEN Neve a bibliai Betlehem városnévből származó személynév, majd névadója
lett az ősi falunak. Az 1250-es évekből származó birtoklevélben találkozunk
Betlen nevével. A Győr nemzettségből származó Saul és társai birtoka volt,
akik elzálogosították Mojs királyi asztalnokmesternek és Sándor ispánnak. Az
egykor lakott területet a török pusztította el. Az elnéptelenedett vidék
beolvadt Nagybajom határába. Emlékét az egykori Betlen dűlő, Betlen kút és a
Betlen tó őrzi.
CSISZÁR Az 1277-es határleírás Karácsonykútja nyugati szomszédjaként említi.
Neve arra utal, hogy a névadója a környék számára fegyvereket készített.
Birtokosai között ott szerepel a Hahót nemzettség, majd 1297 óta Andronikus
veszprémi prépost. Az ő halála után a falu a veszprémi káptalan birtoka lett.
Csiszár története kétszeresen is szomorú, mert az önálló, lakott település az
1400-as években Lencsen falu része lett, majd 1566 után a török pusztítást
követőleg végleg megszűnt létezni. Napjainkban a nagybajomiak már a nevére
sem emlékeznek.
KAK A település neve az ótörök eredetű Káka (vízinövény) szóból ered. Az
1230-as évekből származó okleveleink arról számolnak be, hogy Kaknak 20
háznépe és egy harangozója van. Az első birtokosait, sajnos nem ismerjük.
Csak következtetni tudunk, hogy a földesurai a Bő nemzettség tagjai lehettek.
1423-ban már ismerjük a Bő nemesi családból származó Pétert, aki megosztva
birtokolja a település jelentős részét.
Kak kegyurai között találjuk az 1400-as évek végén Corvin Jánost, Mátyás
király fiát. Ez is, arra enged következtetni, hogy nem egy jelentéktelen
faluról van szó. Corvin János a vidéket Enyingi Török Imrének adta el. A
török pusztításig több nemesi család is (Hédervári, Túz, Szőcsényi, Kürtösi,
Koroknai) hosszabb-rövidebb ideig birtokolta Kakot. Ősi múltját a török
pusztítás törölte el. Az 1700-as években újjáéledt, de nem önálló
településként, hanem, mint Nagybajom pusztája.
KANDALY Balogd falu szomszédságában feküdt. Kisebb, de önálló település volt.
Nevével 1456-ban találkozunk, amikor Nagybajomi Frank jogutódait beiktatták
Nagybajom és Balogd birtokába. A falu történelmi múltját illetőleg két
nemesével is találkozunk a XV. században: Kandaly Istvánnal és Kandaly Mátéval.
A falu és e két nemes kúriája a török hódoltság alatt elnéptelenedett, majd
beolvadt Balogdba, osztályrésze lett annak későbbi, tragikus sorsa.
KARÁCSONYKÚTJA Neve az Árpád-korban gyakran előforduló Karácsony névből
származik, melyhez később a kút megkülönböztető főnév társult. 1277-ben IV.
László király Bécs (Beech) fia Pál mesternek adományozta. Karácsonykútját
földrajzilag Kak és Csiszár falvak szomszédságában találhatjuk a középkorban.
Az 1277-es összeírás arról is tudósít bennünket, hogy Karácsonykútja
határát a Szudas patak öntözi, melynek partján az Oth László részbirtokos
nemesi kúriája állott. Az összeírás külön megemlíti a nevezetes kutat,
melynek közelségében szeli át a falut a Somogyvár-Nagybajom-Segesd útvonal.
Az utolsó hivatalos adat Karácsonykútjáról 1346-ból maradt ránk, amikor a
település a Győr nemzettségből származó Szerdahelyi Ders család birtoka
lett. A XV-XVI. században beolvadt a szomszédos falvakba.
KOROTNA Első említése 1345-ből való, amikor az okleveleinken Karapna néven
szerepel. 1481 óta a Korotna, népiesen Koroknya alakban ismerjük. A Szudas
patakhoz köthető ez a település is. Első birtokosaként Dénes fia Bede nemest
és családját ismerjük, de 1345-ben I. Lajos király Szerdahelyi Ders fia Péter
mesternek adományozta. A falu nagy kiterjedésű volt, mert 1386-ban Korotna
birtokosai között már ott találjuk a Korotnai családot, akik közül György és
testvére Pál Erzsébet királyné (I. Lajos király özvegye) leghűségesebb
alattvalói között szerepel.
Korotna életében meghatározó szerepet töltött be, az 1509-ben említett vár,
melyet a környék katonai védelmére építettek és működtettek. Az építtetője
Korotnai János volt, aki országosan ismert személyiség. Nádori ítélőmester
és a nádor segítőtársaként vett részt az ország irányításában. A családból
ismerjük még Korotnai Sebestyén és Korotnai Pál nevét is, akik a királyi
kúriában jegyzőként működtek. A virágzó Korotna falu és a jelentős szerepet
játszó vár a török pusztítás áldozata lett. A település a hódoltság után
újjáéledt, de a régi fénye örökre elveszett.
LENCSEN Kak szomszédságában fekvő, ősi, Árpád-kori település volt. Neve, a
tipikus névtorzításnak köszönhetően 1297-től 1495-ig több változatban is
előfordul, míg végre kialakul írásban is a neve: Lencsen. A nyelvészek
szerint a szláv nemec (német) szóból eredeztethető, de szerény véleményem
szerint, elképzelhető az is, hogy a neve a lencse szóból származik. Az ősi
okleveleinkből tudjuk, hogy 1197-1217 között egy ismeretlen adakozó Lencsent a
zselicszentjakabi apátságnak adományozta. 1346-ban a falu a Szerdahelyi Ders
család birtoka lett. Későbbi birtokosai között ott találjuk a: Telekesi,
Debrétei, Fajszi és az Imrei családokat is. A falu büszkesége, ősi temploma,
Lencsen sorsában osztozva, a török vandalizmus áldozata lett. A vidék, a
félhold eltűnése után pusztaként, és Nagybajom részeként tudott újjáéledni.
LÓK Nevével 1190-ben találkozunk egy birtoklevél kapcsán, melyben egy Antal
nevű személy édesanyja a lóki birtokának felét az apátságnak adományozta.
Később a falu kegyurai között Mojs királyi asztalnokmester és Sándor ispán
nevével találkozunk. Az 1400-as években Korotnai János nádori ítélőmester
szerezte meg Lókot. A középkorban templomos hely volt. További sorsát a török
hódoltság pecsételte meg.
SZÖSZLE Neve, a környék falvai között a legkorábban szerepel. 1153 körül egy
Adalbert nevű úr II. Géza király parancsára a sziciliai királyhoz indul
követségbe. Akkori szokás szerint, az ilyen nagy vállalkozás előtt
feltételesen végrendelkeznie kellett az illető személynek. Adalbert úr
feltételes végrendeletében a birtokai közül Szöszle települést a pannonhalmi
apátságra hagyta. Az 1250-es években a Győr nemzettség tulajdonába került.
Az 1300-as évek derekán elnéptelenedett Lók és Sárd határába olvadt be.
Nevét a Szöszlei dűlő őrzi.
SZUDAS A település neve a Szudas patakból származik. Ez a folyó átszelte
Karácsonykútját, majd Korotna, Kak, Sörnye, Szentkirály és Nagybajom határában
folyt a Balaton felé. Nem költői túlzás ez, mert a középkorban a Balaton
határa Kéthely-Marcali vonaláig terjedt. A település a történelmi harcok
során örökre elnéptelenedett. Szegény Szudas folyót is 1864-ben már lóki
pataknak hívták.
A vázlatosan bemutatott települések egyháztörténelmével a későbbiekben
foglalkozunk. (folytatjuk)
Településünk ősi múltja Nagybajom és vidéke már a honfoglalás előtt a lakott települések közé
tartozott. Természeti adottságának köszönhetően a hatalmas erdők, folyók, a
termékeny földek alkalmassá tették városunkat a halászat, vadászat mellett az
állattenyésztés és a földművelés megismerésére és alkalmazására. A honfoglalás
ezen a téren nagy lendületet adott Nagybajomnak, melynek következtében a
kialakuló környező falvak központja lett.
Segesdhez való közelsége ellenére, mely a királynéi birtok központja volt,
Nagybajom, a királyi vármegye központjához, Somogyvárhoz, egyházilag pedig a
somogyi esperességhez tartozott. Településünk, a lázadó Koppányhoz való
kötődés miatt, annak halála után, Szent István király döntése alapján a
pannonhalmi bencés apátságnak is adózott. Városunk olyan nagy területet
birtokolt, hogy a pannonhalmi apátság, a dömösi prépostság mellett a
veszprémi püspökségnek is jelentős birtokrészei voltak Nagybajomban. Magán
személyek is birtokolták a településünk jelentős részét, melynek ékes
bizonyítéka, hogy 1061-ben Ottó somogyi ispán birtokának egy részét a
zselicszentjakabi apátságnak adományozta.
A folyók szerepe Nagybajom életében
Kezdetben, a területünkön élő lakosság a vízpartok mellett magányos házakban,
később házcsoportokban élt, melyekhez a patakok mindkét partján kisebb -
nagyobb földterület tartozott. A földesúri gazdagság mellett a lakosság
jelentős része, szegényes házakban élő szolgacsaládok voltak, akik az uruk
földjén dolgoztak. A megtermelt termésből a földesúr biztosította számukra a
megélhetésükhöz szükséges javakat. Arról is van leírásunk, hogy ahol
rendszeresen kiöntöttek a folyók, ott a cselédek szétszedhető és
elszállítható faházakban éltek, melyet az esővíz elvezetésére alkalmas
kisárkokkal vettek körül.
Templom épül a városunkban
Joggal lehetünk büszkék arra, hogy Nagybajom már az 1241-es tatárjárás előtt
jelentős településnek számított Somogyban. Sajnos, a tatárjárás pusztításai
után a környéken több település elpusztult, vagy igen lassan heverte ki az
elszenvedett tragédiát. Nagybajom elég hamar életre kelt, sokan telepedtek le
a városunkban, mely nagyban növelte a megyében betöltött szerepét. Az még
külön rangot adott a településünknek, amikor templomos hely lett, saját
plébánosa volt, aki több falu híveit is pasztorálta.
Városunk település-képe a templom felépítésével lényegesen megváltozott.
A központ a templom és a környékén alakult ki, mely kiinduló pontja lett a
hosszú és kanyargós utcának, melyet Felszegnek és Alszegnek neveztek. Az utca
mentén a nemesi kúriákhoz, de a jobbágyházakhoz is gazdasági épületek: istálló,
pajta, udvar és kert csatlakozott. Ugyanakkor arról is tudunk, hogy Nagybajom
határában is voltak építmények: lakóházak és gazdasági épületek. Nem volt
ismeretlen a településünkön az a szokás sem, hogy az istállók egy része nem a
faluban levő házak mellett álltak, hanem az un. istállós réteken. Az ilyen
rétet kerítéssel vagy sánccal vettek körül, melyen belül korszerű
állattartással is találkozhattunk.
Iparosok a fejlődés szolgálatában
Egy településnek elismerést jelentet, ha voltak mesterei és malmai.
Nagybajomnak két malmáról is tudunk, melyeket a környékbeliek is előszeretettel
látogattak. Az iparosaink közül a legősibbek és legismertebbek voltak a kovácsok, ácsok, szabók, vargák és a borbélyok.
Szolgák nemesek, jobbágyok
Nagybajom lakosságát az iparosok mellett a szolgák, nemesek és a jobbágyak
alkották. A szolgák a munkájukból éltek. Uruknál teljesítettek szolgálatot.
Azt a munkát végezték, amellyel megbízták őket. A tehetséges és hűséges szolga
nagyobb megbecsülésben részesült. A lustább és gyarló szolga sorsa igen
nyomorúságos volt.
A nagybajomi nemesek rangban és vagyonban igen különböztek egymástól. Voltak
olyanok, akik főúri életet éltek, de akadtak olyanok is, akiknek az élete nem
sokban különbözött a jómódú telkes-jobbágyok életvitelétől.
A jobbágy a földesúr földjén létesített jobbágytelken saját munkaeszközeivel
és állataival önálló gazdálkodást folytatott. A földhasználat fejében a
jobbágy meghatározott termény, pénz és munkával tartozott az urának. A
földesúri terheken kívül a jobbágy még adózott a királynak és tizedet fizetett
az egyháznak. A jobbágyság jogai közé tartozott, - ha nem volt adóssága -
hogy szabadon választhatta meg a mindenkori földesurát. Erre Szent György
napján került sor.
A telkes-jobbágyokon, a házas és házatlan zselléreken kívül cselédek és
béresek is éltek Nagybajomban, akik a földesúri majorságban, a helyi nemesek
és a tehetősebb jobbágyak gazdaságában dolgoztak.
Piac és bíráskodás
A mezőgazdaságból élők a fölösleges terményeiket, az iparosok pedig a
termékeiket a megyei piacokon szabadon értékesíthették.
A fejlődő településünket az előjáróság élén álló bíró irányította, aki a
törvények alapján bíráskodott, vagy ítélkezett. Nagyobb bűntények esetén már
az Úriszék hozott ítéletet.
(folytatjuk)