Nagybajom a „gólyák városa”

Üdvözöljük honlapunkon !

Civil szervezeteink

Ifjúsági Kör Egyesület

A Nagybajomi Ifjúsági Körnek 2003 novemberében kezdődött a pályafutása, amikor is 13-an összeültünk, és elhatároztuk, megpróbálunk valamit tenni a bajomi ifjúsági élet fellendítése érdekében. Az IFIKÖR azóta egyesületté alakult, és megfogalmazódott legfőbb célunk is: a bajomi fiatalok Nagybajomhoz való kötődését erősíteni. Ezt lehetőségeink szerint különböző programokkal igyekszünk elérni, amelyeken igazi közösségi élményben részesülhetnek a résztvevő és szervező fiatalok egyaránt.

az ifikor focicsapata

Hagyománnyá vált rendezvényeink a Mega-Láz (országosan ismert műsorunkat díjban részesítették), az Ifinap és a Májusfa kupa. Az utóbbi időben tréningek szervezésébe kezdtünk, elsősorban a középiskolás korosztály bevonásával. Ehhez a CSIP - Cselekvő Ifjúsági Információs Pont kialakítása jelentős segítséget nyújtott, amely egyesületünk kezdeményezésére jött létre, önkormányzati és minisztériumi támogatással. A CSIP minden nagybajomi fiatal számára nyitott közösségi tér. Lehet beszélgetni, internetezni, információhoz jutni, társasjátékozni, ismerkedni. Itt születnek azok az ötletek, amelyekre pályázatainkat megírjuk, és amelyekből létrejönnek a programok. Itt minden megvalósításra váró ötletet, kezdeményezést szívesen fogadunk. Az egyik nagyszabású tervünk, hogy 2008 nyarán egy 5-10 ország részvételével megvalósuló európai ifjúsági csereprogramot valósítsunk meg, itt Nagybajomban.

hangositok

Mindamellett, hogy ezzel rengeteg tapasztalatot szerezhetnek a helyi fiatalok, településünk hírneve is nő, imázsa formálódik.

megalázas csapat
Link: www.ifikor.extra.hu

CSIP - Cselekvő Ifjúsági Információs Pont

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázati támogatásából az Önkormányzat az Ifjúsági Kör egyesület együttműködésével márciustól információs pontot működtet a Művelődési Házban.

cselekvo ifjusag

Az irodában interneten keresztül illetve szóban kapnak tájékoztatást oktatási, szociális, egészségügyi, utazási, szállás, munkaügy, szabadidős lehetőségekről. Kommunikációs-, érdekérvényesítési-, álláskeresési- és pályázatíró tréningeket valamint emberi jogi előadásokat szerveznek.

cselekvo ifjusag

Az iroda vállalta, hogy a helyi civil szervezetnek pályázati tanácsadást nyújt.

cselekvo ifjusag